Hozzávalók:
1,5 kg-os egybesütni való sertéshús (comb vagy dagadó)
2-3 zöld citrom leve
10 fokhagymagerezd, felaprítva
3-4 evőkanál enyhe chilipor
4 evőkanál növényi olaj
só
2 vöröshagyma, felaprítva
5 dl tyúkhúsleves (alaplé)
25 kisebb savanykás paradicsom, durvára vágva
25 kimagozott aszalt szilva
1-2 teáskanál cukor
1 csipet őrölt fahéj
1 csipet őrölt szegfűbors
1 csipet őrölt római kömény
felmelegített kukoricatortilla
Elkészítés:
A húst cserép- vagy üvegtálba tesszük. A zöld citromléből, fokhagymából, chiliporból és az olaj feléből kevert, sóval ízesített páclét ráöntjük. Lefedve, egész éjszakára hűtőbe állítjuk.
A sütőt 180°C-ra előmelegítjük. A húst kiemeljük a pácléből, és papírtörlővel leitatjuk róla a nedvességet. A megmaradt olaj felét sütőedényben felforrósítjuk, és a húst körös-körül kissé megpirítjuk benne.
Hozzáadjuk a vöröshagymát, a páclét és a húslevest. Lefedve a sütőbe tesszük, és 2-3 óra alatt puhára pároljuk.
Kivesszük a sütőből és beletesszük a feldarabolt paradicsomot, és még 20 percig sütjük, míg a paradicsom is megpuhul.
Kivesszük a sütőből. A paradicsomot összetörjük.
Hozzáadjuk az aszalt szilvát a cukorral, majd fahéjjal, szegfűborssal, római köménnyel és ízlés szerint még egy kevés chiliporral fűszerezzük.
A sütőt 200°C-ra felforrósítjuk. 20-30 percre visszatesszük a tálat, hogy a hús teteje megpiruljon, a mártás pedig besűrűsödjön körülötte.
Kis pihentetés után felszeleteljük. Sokat rágni ezt sem kell majd. :)