Hozzávalók:
50 dkg túró 40 dkg harcsafilé 25 dkg fodros nagykocka 20 dkg füstölt szalonna 5 dl tejföl 2 paprika 1 doboz paradicsomkonzerv 1 fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma liszt só bors pirospaprika.
A halat nagyobb darabokra vágom, besozom es fel orat allni hagyom.
A felaprított vöröshagymát dinszteljük.
A tűzről levéve szórjunk rá egy evőkanál pirospaprikát és keverjük simára.
Öntsünk rá egy kevés vizet, sózzuk, borsozzuk, és tegyük vissza a gázra. Öntsük bele a felbaradolt paradicsomot a levével együtt.
Tegyük bele a feldarabolt paprikát.
A halszeleteket forgassuk meg lisztben, és süssük mindkét oldalukat aranybarnára egy kevés zsiradékon.
Tegyük bele a harcsadarabokat az alapba és nagyjából 25-30 perc alatt főzzük készre.
Ezután vegyük ki a halakat belőle, tegyük félre.
Az alaplét egyszerűen turmixoljuk le.
Ekkor belekeverhetjük a tejfölt, de habarás nem szükséges. Kellően sűrű lesz a mártás anélkül is. A tésztát főzzük ki, közben pirítsuk meg a bacont vagy szalonnát.
Én szeretem a túrót is kicsit megsütögetni a szalonnazsírban, dobjuk rá azt is. Pirítsuk egy-két percig.
Keverjük bele a tésztát.