Az all'arrabbiata olasz, fűszeres szósz mely fokhagyma, paradicsom, és piros chili paprikával készül. Nevét a szószhoz használt chili paprika miatt érdemelte ki: az "Arrabbiata" szó szerint azt jelenti olaszul, hogy dühös.
Hozzávalók: 1 kg érett paradicsom 1 nagy vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 2 evőkanál olívaolaj 1 teáskanál zúzott piros chilipaprika fél csésze reszelt parmezan sajt egy üveg fekete olajbogyó 1/2 teáskanál só és bors ízlés szerint
A paradicsomoknak lehúzzuk a héját, ehhez egy nagy fazékban vizet forralunk, és beledobjuk a paradicsomokat 15 másodpercre, majd rögtön utána hideg vízbe, ezután könnyedén lejön a héjuk.
Az olivaolajon megfonnyasztjuk az apróra vágott hagymát, fokhagymát, chilit.
Mehet rá a kockára vágott paradicsom.
Sóval, borssal ízesítjük, és kb 30-40 percig főzzük, vagy amíg a szósz besűrűsödik.
Ekkor belekeverjük a szeletekre vágott (ez jó móka) fekete olajbogyót, majd a reszelt parmezánt.
Simára keverjük, és penne-vel tálaljuk, meg még egy kis parmezánnal :)