Hozzávalók:
Sertés dagadó
2 nagy hagyma
2 citrom
1 kis fehérbor (opcionális)
só és frissen őrölt fekete bors
A töltelékhez:
kis adag vaj
3 vagy 4 újhagyma apróra vágva
3 gerezd fokhagyma, zúzott
125g friss zsemlemorzsa
75g szárított sárgabarack, apróra vágott
Reszelt héja 2 citrom
1 evőkanál kakukkfű
1 közepes tojás, enyhén felverve
Először a tölteléket készítjük el. Olvasszuk meg a vajat egy kis serpenyőben, adjuk hozzá a hagymát és a fokhagymát, és főzzük puhára, de ne pirítsuk meg. Keverjük össze a zsemlemorzsát a sárgabarackkal, citromhéj, kakukkfű, újhagyma mixel. Keverjük bele a tojást.
Terítsük ki az állatot, és jó alaposan sózzuk, borsozzuk mindkét oldalát, majd egyenletesen osszuk el rajta a tölteléket.
Tekerjük fel jó szorosan
Kötözzük össze, helyezzük sütőtálba, és előmelegített sütőben 200 ° C-on süssük 30 percig.
Vegyük ki a sütőből, helyezzük mellé a negyedekre vágott hagymát, almát, öntsük nyakon fehérborral
Takarjuk le fóliával, tegyük vissza a sütőbe, csökkentsük a hőmérsékletet 160°C-ra, és süssük 1 ½ órán át, amíg a hús és a zöldség meg nem puhul. Miután megpuhult, vegyük le a fóliát és süssük nélküle még 15 percig, hogy megpiruljon szépen. Ha elkészült, hagyjuk pihenni meleg helyen 15 percig.
Vágjuk vastag szeletekre, és adjunk hozzá a sült zöldségekből