1 óriási zeller vagy két normál
1 apró burgonya
1 nagy vöröshagyma
2 evőkanál olaj
fél liter húsleves vagy zöldségleves
1,5 teáskanál só
fél teáskanál bors
tetejére a bacon - opcionális
a hagymát kockára vágjuk, olajon megfonnyasztjuk.
Közben megpucoljuk és kockákra vágjuk a zellert és a burgonyát, rádobjuk ezeket a hagymára és további egy percig pirítjuk.
Felöntjük a húslevessel, ha nem fedi el a zöldségeket, akkor még egy kis vízzel pótoljuk. Sóval, borssal ízesítjük, fedő alatt puhára főzzük.
Leturmixoljuk és már kész is.
A hozzávalók négy személyre szólnak, ha két személyre készül, felezzük őket.
½ csésze vadrizs
¾ csésze Arborio vagy más rövid szemű rizs
4 ½ csésze csirkehúsleves
1 evőkanál plusz 1/4 csésze extra szűz olívaolaj
1 közepes vöröshagyma, kockára vágott
1 evőkanál kakukkfű
1 nagy tojás, enyhén felverve
1 ½ teáskanál só
¼ teáskanál frissen őrölt fekete bors
5 evőkanál zsemlemorzsa
Tegyük a vadrizst egy lábosba és 1 1/2 csésze húslevessel forraljuk fel. Csökkentsük a hőt, fedjük le és pároljuk 45-50 percig. Ha elkészült, csepegtessük le és tegyük egy tálba hűlni.
Egy másik fazékba tegyük a másik rizst és a fennmaradó 2 csésze csirkehúslevest, ezt körülbelül 25 percig főzzük. Csepegtessük, tegyük félre hűlni.
Melegítsünk 1 evőkanál olívaolajat egy serpenyőben, adjuk hozzá a hagymát és pirítsuk, amíg áttetsző lesz, kb 5 percig. Tegyük egy tálba, öntsük ebbe a rizseket.
Adjuk hozzá a kakukkfüvet, tojást, sót, borsot és a zsemlemorzsát, majd jó alaposan keverjük össze. Formázzunk pogácsákat a masszából, és a megmaradt olajban süssük mindkét oldalukat aranybarnára.
4 kacsamell
¼ csésze aszalt meggy
½ csésze portói vagy más vörösbor
1 evőkanál vaj
1 teáskanál cukor
Só, bors
Öntsük a bort a szárított cseresznye tetejére és tegyük félre egy fél órára.
A kacsamelleket alaposan dörzsöljük be sóval és borssal, irdaljuk be a bőrüket, ügyelve, hogy a húsba ne vágjunk be. Hagyjuk állni őket egy fél órát.
Hevítsünk fel egy serpenyőt, és fektessük bele a kacsamelleket a boros felükkel lefelé. Addig süssük, amíg minden zsír ki nem sül belőle, ezt időnként ellenőrizzük, és ha túl sok zsír lenne a serpenyőben, azt merjük le róla.
Most fordítsuk meg őket, majd süssük 5, max 10 percig, amíg aranybarnára nem sülnek. Tegyük félre őket.
Ha túl sok zsír gyűlt össze a serpenyőben, öntsük le megint, ez jó lesz majd zsíros kenyérnek. Max két evőkanálnyi maradjon a serpenyőben, de a letapadt részeket ne szedjük ki. Tegyük félre a serpenyőt, mert ha túl forró, bajban leszünk. Pirosban fog ragyogni a konyha a bortól.
Öntsük rá a cseresznyét a borral, forraljuk fel, és közben kapargassuk fel a sült részeket. Tegyünk bele egy púpos teáskanál cukrot. Főzzük el a levet, majd dobjuk rá a vajat, és tálaljuk a felszeletelt kacsával.
A hozzávalók egy igen méretes tortára vonatkoznak, tavaly készítettem el, húgom szülinapjára, akkor így nézett ki:
Ha két személyre készítjük, akkor negyedeljük a hozzávalókat.
4 1/2 csésze liszt
3 csésze cukor
5 1/4 teáskanál sütőpor
3/4 teáskanál só
36 dkg sótlan vaj, szobahőmérsékleten
1 1/2 csésze pépesített fagyasztott földieper
8 tojásfehérje
2/3 csésze tej
1-2 csepp piros élelmiszer színezék
Ez a mennyiség két személyre szól, a tortát nem ezzel töltöttem:
fél doboz krémsajt 3 dkg sótlan vaj, kissé olvasztva
1 evőkanál méz
1 teáskanál vanília aroma
1 evőkanál rum
fél narancs leve és reszelt héja
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra vajazzunk ki egy tortaformát. A lisztet, a cukrot, a sütőport, és a sót egy nagy keverő tálba tesszük. Hozzáadjuk a vajat és simára keverjük, belekeverjük az eper pürét.
Egy másik tálban, felverjük a tojásfehérjét, és fakanállal óvatosan a krémbe forgatjuk, jó alaposan elkeverjük, ne maradjon benne fehérjedarabka, ha nem elég rózsaszín, egy-két csepp ételfestékkel segíthetünk rajta.
Süssük 30-34 percig, illetve ha csak két személyre készül, max 20 perc kell neki. Fogpiszkálóval ellenőrizzük, hogy megsült-e a közepe, vegyük ki a sütőből, és hagyjuk a formában kihűlni.